HTML

Dr. Márk evangéliuma

Friss topikok

Archívum

Dr. Márk evangéliuma

2014.02.17. 22:21 nandras1951

Dr. Márk már két hete csak morfium injekciókkal tudta elviselni fájdalmait.

Az in­jekciók kábává tették, de még így is megpróbált logikusan gondolkodni. Azzal kísérletezett, hogy elképzelje, mi lesz majd akkor, ha meg fog halni. Világéletében megrögzött materialista lévén a túlvilág képét elhessegette magától, ám az makacsul és titokzatosan ott gomolygott előtte.

- Egyszerűen meghalok, és kész? De mi lesz azután? Hogyan tudom majd ellenőrizni, hogy mi lesz akkor, ha én már nem leszek? Hogy is tanultam filozófiából? Aki úgy gondolja, hogy az ő Énjén kívüli világ csak az ő Énjében létezik, az szubjektív idealista.

Sz-u-b-j-e-k-t-i-v és i-d-e-a-l-i-s-t-a.

Lehet, hogy nekik van igazuk? Ha nem leszek, akkor semmi sem lesz? De akkor kik ezek a szubjektív -isták? Hát akkor ők sincsenek! Ennek nincs semmi értelme. Mennyien meghaltak már, és a világ - egyelőre megvan. De mi lesz, ha már nem leszek?

Márk ilyen gondolatokkal gyötörte magát, mintha más baja sem lenne.

Egyszerre csak eszeveszett fájdalom hasított keresztül a testén. Márk tudta, hogy ez a vég. Most meg fog halni. A fájdalom, ahogy jött, olyan hirtelen el is tűnt. Márkon egy furcsa érzés lett úrrá.

Teljes bizonyossággal tudta, hogy meghalt. Magakörül már nem a kórterem alkotó elemeit látta. Semmit sem látott. Illetve a világ semmivé vált ugyan, de ez a semmi furcsa módon zsúfolásig tömve volt. Nem érzett többé semmit, semmit, amit addig megszokott, de mégis benyomások egészen hihe­tetlen tömege szakadt rá. Mindent érzékelt, ami ott volt, csak éppen képtelen volt felfogni, hogy mi ez a „minden“, és hol van ez az „ott“. Tárgyakat és élőlényeket érzékelt, de tudta, hogy ott nincsenek sem tárgyak, sem élőlények. Nem látta és nem hallotta a sokaságot, ha­nem az csak úgy volt, anélkül, hogy meghatározható lett volna, hol, hogyan, mi módon van az, ami van. Mégis, egészen nyilvánvalóan mindez ott volt - volt ...

Hirtelen villámcsapásként hasított bele a felismerés. Mindaz amit érzékel az nem van, hanem csupán - volt. Holtak vették körül, holt tárgyak, holt élőlények (micsoda fantasztikus képzavar!), holt emberek. Azonban az, hogy „körülvették“ nem a megfelelő kifejezés. Ö ma­ga is e holtak egyike volt. Ő is „körülvette“ a többi holtat. A dolog teljesen kölcsönösnek tűnt.

A legjobban az döbbentette meg, hogy ezekről a holtakról ő abszolút mindent tudott. A sok milliárdnyi tárgyat, növényt, állatot, embert a legapróbb részletekig ismerte. Mind­egyik egyenként és teljes világossággal érzékelődött számára, egyik sem volt távolabb, mint a má­sik, sem a szó eredeti, sem pedig átvitt értelmében. Mindegyikhez „köze volt“. A követ­kező elképesztő felismerése az volt, hogy ezek a holtak nem valamely tárgyak, élőlények, embe­rek összessége - ezek mindazok a tárgyak, élőlények és emberek, amelyek a Földön, és valószínűleg nem csak a Földön, valaha is létrejöttek és elpusztultak.

Dr. Márk ráeszmélt, hogy az, amit itt érzékel, az a teljes és hiánytalan tárgyi múlt.

- Dehát ez nem lehetséges! Ilyen nincs! Hogy jövök én ahhoz, hogy ismerjek min­dent, ami csak valaha is volt. Erre egy ember nem is lehet képes. Hol vagyok? Ez a Túlvilág lenne? Annyian és annyi minden van itt, miért pont Én ismerek itt mindent és mindenkit?

Amikor ezt az utolsó kérdést feltette magának, azonnal megértette a választ is. A töb­biek, a holt tárgyak, holt élőlények, holt emberek mind-mind ismertek mindent és min­denkit. Nem ugyanúgy, mint ő, hanem ugyanazért, amiért ő. Az ő mindent tudása egyben a többiek mindent tudása is. Mert ő maga is egy az összes többivel és többiekkel. Ugyanaz az Én.

- Hiszen akkor ... nem ez nem lehet ... hiszen akkor én ... Én ... Én az Isten vagyok. Nem három személyben, ahogy a keresztények tanítják, hanem milliárd és milliárd tárgyban, élőlényben, emberben megjelenő Isten. A holtakban, elpusztultakban, elmúltakban megjelenő Isten. Mindent tud, tudok a múltról, de semmit a jövőről.

A jövő nagy átláthatatlan, felfoghatatlan, érzékelhetetlen semmiként gomolygott va­lahol, a közelben, és mégis elérhetetlenül távol. Márk elgyötörve gondolt arra, hogy amíg élt, addig csak a jövő érdekelte igazán, a múlt csupán megfakulva, emlékfoszlányokként élt agya rejtett zugaiban, és ezekből az emlékekből leginkább csak azt elevenítette fel, amire a jövő ér­dekében szüksége volt. Minden fontosabb gondolata, minden lényegesebb cselekedete a jö­vőre irányult. Most pedig ... Nincs többé jövő, csak a vakítóan éles, minden apró részletében áttekinthető múlt. Ennek a múltnak nincsenek többé titkai, minden titka pucéran megszemlél­hető. Mindezt felfogva Dr. Márkon rettenetes szomorúság vett erőt:

- Minek ez nekem? A múltra a jövő építése céljából van csak szükség, hogy a múlt ta­pasztalataiból tanulságokat vonhassunk le a jövőt illetően. Istenem! Mennyi mindent szeret­tem volna a múltról tudni! Az igazságot: hadvezér, miért tetted; költő, miért írtad; tudós, mi­ért gondoltad?! Most viszont ... mindent tudok, kérdeznem sem kell, hiszen ez mind Én va­gyok. De mire megyek vele? Mi szükségem van rá? Nincs rá szükségem!

Egészen elkeseredett:

- Isten! Aki most íme Én vagyok, akivel eggyé lettem. Hatalmas tudásod miért nem osztod meg az élőkkel? Miért hagyod az embereket tévelyegni? Miért hagyom őket téve­lyegni? Hiszen még a hívők is rosszul hisznek! Az ő Istenük hamis Isten, az igazit nem isme­rik, nem is ismerhetik, amíg élnek. Ha pedig már meghalnak, akkor mire mennek vele? Miért nem nyilatkozunk meg az élőknek? A hitetlenek, az ateisták, a materialisták hitetlen hitét is megingathatná egyetlen kézzel fogható megnyilatkozásom, s játszi könnyedséggel vezethet­ném el őket az igaz hit megvilágosulásához. Miért nem teszed? Isten, miért nem?!

- Ostoba, megátalkodott materialista! Gyarló lélek! Nem vagy képes felfogni, hogy az igazi hitet megöli a bizonyosság?! Persze a te kis aljas materialistáidat meggyőzné a kézzel fogható, orral szagolható, nyelvvel ízlelhető megnyilatkozásunk és Istent besorolnák az ér­zéki világ megismerhető, azaz materiális jelenségei közé. Megerősítené hitüket - a materia­lista hitüket. Szó sem lehet semmilyen megnyilatkozásról. Nincs is lehetőség rá. Nem vagyok ura a jövőnek, csupán a múltnak. S annak is csak önmagunkért, önmagáért, önmagamért, ... nekem, ... magamnak, ...

Dr. Márk fel akarta fogni mindezt, de nem ment neki. Agya lázasan zakatolt, vála­szolni akart, de rájött, hogy magamagának, az Istennek nincs mit válaszolnia. Az egész elké­pesztően értelmetlennek tűnt. Ekkor hihetetlenül éles fájdalom hasított keresztül a testén.

A morfium!

Nem hat a morfium! Nővérke!

Dr. Márk a kórházi ágyon állati hangon felüvöltött, azután felemelkedett és teste egy rántással hátrahanyatlott.

Dr. Márkot körülvette az áthatolhatatlan semmi. S a csönd, a tökéletes, süket csönd.

Szólj hozzá!

Címkék: halál materializmus túlvilág